Tóth Erzsébet Fanni - INTERJÚ




„Mindig is jellemző volt rám az embereket egymással összekötő, koordináló szerep. Az egyetemen betöltött munkaköröm is hasonló, de a tudományos életben is mindig a határterületeken mozogtam“ – kezdi a beszélgetést Tóth Erzsébet Fanni, pszichológus, egyetemi kutató és kétgyerekes édesanya, aki nemrég hivatalosan is nagyobb teret biztosított a női energiáknak, és megalapította a Femspace-t.

 (Az interjút készítette: Bódi Zsuzsanna, Fotók: Varga Nóra)
 

   
2017 februárjában ültek először össze, egy szimbólumnak is beillő óriási körben az első rendezvény kiváncsi résztvevői. Azóta már számos programotok volt, gyakorlatilag jövő évig tele a naptár, beindult valami. Tudtad, hogy így lesz?

Az egész egy kérdéssel indult, amit a Facebookon tettem fel. Kifejezetten nagy érdeklődés fogadta, percenként jöttek a like-ok. Rögtön érezni lehetett, hogy nagy igény van egy ilyen egyesületre. A bécsi Loffice is követte a bejegyzést, láttak benne fantáziát, és teret adtak az első három rendezvényünknek.

Ennek az egy kérdésnek természetesen komoly háttere volt. Annak ellenére, hogy már régóta akadémiai pályára álltam, mindig is érdekelt a vállalkozói világ. Csatlakoztam például az amerikai nagykövetség Women and Entrepreneurship Forum programjához, ahol egy évig egy PR szakértő volt a mentorom. Sokat tanultam tőle, illetve a különböző workshopokon és előadásokon, ahol főként az itteni Startup kultúra fejlesztéséről volt szó.  Ez három és fél évvel ezelőtt volt, akkor vártam az első lányomat.

Vajon hány kismama beszélget a játszótéren üzleti témákról... 

Szerintem elég sokan, én legalábbis több olyan bécsi anyukával találkoztam, akik saját vállalkozáson gondolkodtak, vagy már el is kezdték a megvalósítást. Hiányzott viszont egy olyan közeg, ahol tapasztalatot cserélhetnek, ahol segíthetik egymást. Így alakult meg a Femspace.  

Ez akár a férfiakat is érdekelheti, ennek ellenére miért csak a nőknek szólnak a találkozók?

Miért csak nők? Igen, ezt a kérdést már a férjem is feltette. 😄 Elsősorban azért csatlakoztam a csak nőket tömörítő Lean In Circles-hez, mert egy nagyon jól kiépített, nemzetközileg ismert és elismert szervezet.

Más részről pedig nagyon fontosnak tartom a női kommunikációt. Mi, külföldről Bécsbe került nők sok tekintetben hasonló cipőben járunk. Egy megszokott, már jól ismert kulturális közegből kerültünk át egy olyan új környezetbe, ahol hiányzik a család, a szociális háló, a nyelv biztonsága. Sokan Bécsben váltak édesanyává, ez az élmény is összeköt minket. Nem zárom ki, hogy a későbbiekben férfiak is csatlakozzanak, az előadók között például biztosan lesznek majd. De igencsak megváltoztatja a csoport dinamikáját, ha férfiak is vannak. Nagyon jó lenne, ha lennének olyan rendezvényeink is, amelyek mindenki számára nyitottak, de én azt gondolom, hogy ha igazán segíteni szeretnénk, és erős hálózatokat szeretnénk kiépíteni, akkor nőkkel jobb elindulni.


 
A legutóbbi networking reggelin az volt az egyik feladat, hogy mindannyiukra jellemző, közös tulajdonságokat találjanak a kisebb asztaltársaságok. Te mit emelnél ki, mi a közös a Femspace tagjaiban?

Útkeresők. Többnyire sikeres pályát hagytak maguk mögött, hogy most egy másik országban újradefiniálják önmagukat. Mindenki szintet akar lépni, ki akar lépni a komfortzónájából, és ehhez keresi az új lehetőségeket és szakmai kapcsolatokat. 

Közös elképzelésünk még az, hogy az anyaság mellett igenis van helye a szakmai fejlődésnek egy nő életében. Különbözőek vagyunk, és ez így is van jól. De a Femspace tagjai számára egy nő karriervágya nem stigma, annál inkább a családi és szakmai élet összhangjának megteremtésén gondolkodnak.  

 

Hatalmas lendülettel indultatok, mik a hosszú távú tervek?

Szeretnénk tovább építeni a szorosan együttműködő kisebb csoportokat a Femspace-en belül, ilyen most például a blog szerkesztőcsapata. De a mentorprogramot is alaposan ki fogjuk dolgozni, és ott is a hosszú távú együttműködések megteremtésére törekszünk. Igazán ütős neveket keresünk mentornak, olyanokat, akik már magasra jutottak a saját területükön, és akikkel nagyon inspiráló lesz együtt dolgozni. A páros munkából levont tanulságokról aztán majd mindenki értesülhet, a blogon keresztül. 

Már elkészült ezen kívül annak az adatbázisnak a technikai háttere, ahol a Femspace tagjai bemutatkozhatnak, illetve egymással még könnyebben kooperálhatnak. Az itt felmerülő kérdéseket fogjuk szem előtt tartani a workshopok megtervezésénél. 

Keresem továbbá a nagy formátumú előadókat, mert tőlük lehet igazán tanulni, és nem feltétlenül csak magyarul. Valódi szakmai sikereket elérni ugyanis csak így lehet. Nem kell feltétlenül beolvadni, de az itteni játékszabályok szerint kell játszani, ha igazán szintet akarunk lépni.


Comments