A fizioterapeuta, aki azért dolgozik, hogy ne legyenek visszatérő vendégei – Business of the Month


NEM FIZETETT PROMÓCIÓ - Sheila Boateng 2016 óta építgeti bécsi gyógytornász praxisát, ahol a szakmaiság és a gyógyítás sikere áll az első helyen, még akkor is, ha emiatt a szabadidejét nagy részben tanfolyamokon és vizsgákra való felkészüléssel tölti.


A motivációt azonban néhány ember egyszerűen képtelen visszafogni, She is közéjük tartozik. Ezért hospitálni jár más kollégákhoz, hogy az általa is alkalmazott kötőszöveti terápiáról (FDM) minél többet tudjon meg. Továbbá az is fontos számára, hogy ezt a tudást az Európai FDM Társasággal karöltve át is tudja adni, például jótékonysági utazások alkalmával Afrikában praktizáló orvosoknak és gyógytornászoknak.

Hosszú távú céljaim között szerepel egy öko-rehabilitációs center megcsúszott embereknek, a másik pedig az, hogy ne legyen több ember, aki egyedül van a problémájával, és ezért lemond a gyógyulásról. Szeretném, ha elterjedne az a módszer, amit használok, így sokkal kevesebb műtétre és táppénzre lenne szükség, ha senki sem mondaná, hogy ’abbahagytam a síelést, mert nem bírta a térdem’. Ezek nagy célok, de sok munkával összehozhatóak”.








 _____________________________________________________________________________________


A Business of the Month sorozat olyan nőket mutat be, akik vállalkozásaik elindításával az önmegvalósítás útjára léptek, sokszor egy új szakmát tanulva. Ők azok, akik kitanulták az osztrák vállalkozási formákat, bátrak voltak hivatalossá tenni a tevékenységüket annak minden előnyével és hátrányával.

Comments

Popular Posts