Ne csak a cél, a fejlődés is motiváljon!

Itt a tavasz, lassan közeleg a nyár is, amikor az álláspiacon minden egy kicsit belassul, hiszen mindenki szabadságra megy, szusszan egyet, hogy ősztől újult erővel vágjon neki az év további részének. Ha épp állást keresünk, érdemes még az uborkaszezon beállta előtt lépéseket tenni annak érdekében, hogy a nyári időszakot a lazulás mellett pl. interjúkra való felkészülésre is használhassuk. 

 Írta: Tanczer Viki

Nem kell itt erőltetett menetben gondolkodni, de ha a törölközőn fekve a strandricsaj közepén, vagy a homokozó szélén álldogálva kicsit van időnk magunkba szállni, és végiggondolni, hogy hogyan is szeretnénk magunkat prezentálni pl. egy állásinterjún, vagy assessment centerben, akkor nem baj, ha már van a tarsolyunkban néhány fogódzó. 

Érdemes tudni, hogy nagyjából milyen kérdések/próbafeladatok várhatóak, milyen erősségeinkkel tudnánk meggyőzni az interjúztatót, hogyan tartsuk szebbik orcánkat úgy a fénybe, hogy előnyeinket hangsúlyozzuk.

Előnyös oldalunkról leginkább csak úgy kaphatunk képet, ha szakértők, vagy „hasonszőrűek” segítségével kielemezzük azokat és gyengeségeinket is. Itt szükségeltetik egy kis bátorság, hiszen ki szeret mások előtt arról beszélni, hogy miben kellene fejlődnie, vagy hogy hol vannak elmaradásai. A fejlődés ezen része sosem kellemes, hiszen egy magunkkal való szembenézést is igényel, és néha nincs kedvünk/energiánk a gyengeségeink javítgatásával foglalkozni. Vagy azt gondoljuk, hogy úgysem lehet azokon változtatni, minek hát akkor a fáradság.

A hrportal.hu egy cikke azonban pont arra hívja fel a figyelmet, hogy igenis ez az energiabefektetés, ez a javítgatás, erőfeszítés, fáradság az, ami igazán előrevisz minket, és ami hosszú távon igazán kifizetődő.

El kell ugyanis rugaszkodni attól, hogy mi ebben vagy abban a pozícióban, szituációban, élethelyzetben vagyunk és valamilyen tulajdonság birtokában kell lenni (ami nekünk van, vagy nincs), hogy egy számunkra kedvezőbb helyzetbe kerüljünk. Ha nincs meg ez a tulajdonság, akkor nincs is értelme próbálkozni, mert úgysem sikerül változtatni/váltani, vagy csak nagyon nehezen. Ezt nevezik Carol Dweck kutatásai alapján fixed mindset-nek, azaz fix szemléletnek.

Viszont az ember lánya ennél azért dinamikusabban szeret(ne) gondolkodni, és jó lenne elhessegetni mindazt a sok, visszatartó körülményt, nem meglévő tulajdonságot, mely szabotálja fejlődésünket. Ebben nagy segítség az, ha legalább mi magunk vállon veregetjük magunkat, és ezt nem csak azért tesszük, mert elértünk egy célt, hanem azért is, mert próbálkozunk. Eltart egy darabig, míg megbarátkozunk azzal, hogy önmagában már a fejlődés, az „úton levés” (igénye) is dicséretre méltó. De mindenképp megéri, ahogy az az alábbi kísérletből is kiderül, melyet a hrportal.hu cikkéből idézünk.

„Több mint 400 ötödik osztályosnak egy egyszerű, 10 kérdésből álló IQ tesztet adtak. Ezután a gyerekeket két különböző módon dicsérték meg: vagy azt mondták nekik, hogy "De okos vagy, hogy megoldottad a feladatot." vagy azt, hogy "Te biztosan nagyon keményen dolgoztál, hogy megoldottad a feladatot." Magyarul, az egyik csoportot az intelligenciájáért, a másikat az erőfeszítésért jutalmazták.

Ekkor jött a második rész. Itt már két különböző nehézségű feladat közül választhattak, azzal a megjelöléssel, hogy az első könnyű, így biztos jól fogsz benne teljesíteni, a második nehezebb, de egy jó lehetőség arra, hogy fejlődjél. Mi történt? Az első körben az intelligenciájukért jutalmazott gyerekek 67 százaléka a könnyebb feladatot választotta, az erőfeszítésért dicsértek 92 százaléka pedig a nehezebbet. Úgy tűnik, megdöbbentő különbséget okozott az a korábbi, látszólag finom eltérés a kétféle dicséretnél.

Mi Dweck és munkatársai magyarázata a kétféle viselkedésre? Az intelligenciájukért dicsért gyerekek és - felnőttek is - azt gondolják magukban, hogy: "ha engem amiatt értékelsz, mert briliáns és tehetséges vagyok, akkor jobb, ha most és a jövőben nem kockáztatom ezt a pozitív ítéletet". Így nem leszek ösztönözve a kísérletezésre, a kihívásokra, és limitálják saját növekedési potenciáljukat. Ezt hívja Dweck rögzült beállítódásnak (fixed mindset).

Ezzel ellentétben az erőfeszítésükért dicsért tanulók és munkavállalók, a következőt futtatják le fejükben: "ha nem vállalok be kemény feladatokat, akkor nem fogok növekedni. Így inkább arra fókuszálnak, hogy milyen stratégiákat fognak alkalmazni, és milyen különleges erőfeszítést tegyenek bele a feladat megoldásába. Ez pedig a növekedési beállítódás (growth mindset).

A kísérlet harmadik részében a kutatók ekkor tudatosan egy túlságosan nehéz feladatot adtak, olyat, amelyről tudták, hogy a gyermekek nem lesznek képesek megoldani. És a különbség? Az első csoport tagjainak többsége frusztráltabb lett és hamarabb feladta, mint a második csoport tagjai, akik keményebben és tovább küzdöttek, sőt jobban élvezték a feladatot.”

Nyilván önmagában a szemléletváltástól még nem fogunk tudni előre lépni, az energia befektetést nem spórolhatjuk meg. De mindenképp nagyobb lendülettel és motivációval vágunk neki bárminek, ha a célok, élethelyzetek, pozíciók elérése mellett legalább ugyanannyira fókuszálunk magára az odáig vezető útra is. Ha azt tartjuk szem előtt, hogy rugalmas gondolkodásúak, dinamikusak vagyunk és bár lehet, hogy adódnak nehézségek, vagy le kell küzdeni félelmeinket, belső gátlásainkat, de akarunk és tudunk fejlődni.

Források és képek: hrportal.hu, thenounproject.com

Kapcsolódó videó: