Dávid Adél - Interjú

Igazi lelkész, a szónak mindenféle értelmében. Szószékre termett teológus, empatikus szellemi vezető, léleküdítő kreatív blogger, aki az életét akár színes fonalakból horgolja, akár legokockákból építi, mindig a szabadság a célja. Szeptemberben különleges eseményt szervez a bécsi Femspace keretében,  amelynek mottója: Meríts saját kútjaidból.

Az interjút készítette: Bódi Zsuzsanna, Fotók: Varga Nóra

Gyönyörű és hívogató cím, kiket vársz a szeptemberi találkozóra? 

Önbizalom erősítő workshopot tervezek, elsősorban olyan nőknek, akik külföldre költözve szembesültek azzal a kihívással, hogy egy idegen környezetben kell elfogadtatniuk magukat és a tudásukat.

Úgy vettem észre, hogy sokan, akik a Femspace-szel szimpatizálunk, otthon sikeres karriert futottunk be, ám Bécsbe kerülve több nehézséget kell leküzdenünk. Nem ismerik el automatikusan a végzettségeinket, nem tudjuk magunkat németül úgy kifejezni, mint az anyanyelvünkön. Emiatt feltámadhat bennünk egy csomó kisebbségi érzés és gondolat, és azt érezhetjük, hogy mi nem vagyunk olyan versenyképesek, mint az osztrák munkavállalók. Ha valaki közben még egy-két gyereket is szült, és néhány évig kiesett a szakmai gyakorlatból, akkor még ehhez jön az önleértékelés, az „én nem leszek elég jó“ érzés. 

Most egy olyan alkalmat szeretnék teremteni, ahol a saját magunkban meglévő értékeket és erőforrásokat hozzuk föl.

Te is éreztél hasonló kételyeket, amikor külföldre kerültél?

 

Igen, éreztem, és bármilyen jól tudok is németül, mégsem leszek sosem anyanyelvi. Annak ellenére, hogy szívesen élek külföldön, annak ellenére, hogy szakmámban, egy európai egyházi szervezetben dolgozom, ahol kiadványokat szerkesztek és konferenciákat szervezek, mégis biztosan mindig lesz valami, ami nem fog olyan könnyedén menni, mint otthon. Magyarul nagyon jó minőségű szövegeket írtam, és bár németül is eljutottam egy magas szintig, nem vagyok vele elégedett. A hétköznapi életben ez persze nem számít, de ha szakszöveget kellene megírnom, akkor már nem vagyok olyan magabiztos, mint magyarul.

Ami érdekes, hogy istentiszteletek után több olyan visszajelzés is érkezett, hogy - mivel egyszerűbben fogalmazok -, sokkal jobban meg lehet érteni a prédikációmat, mint az anyanyelvi lelkészekét. Szóval van annak néha előnye is, hogy mindent előre megírok és alaposan átgondolok.

A lelkipásztori szolgálat mellett pszichodráma asszisztens is vagy, folyamatosan képzed magad a Magyar Pszichodráma Egyesületnél. Aki majd eljön a Femspace rendezvényre, betekintést nyerhet abba is, hogyan működik ez a fajta terápia?

Bár ez valóban a pszichodráma eszközeit felhasználó workshop lesz, nem fogunk óriási mélységekre menni, például kisgyermekkori problémákat feldolgozni, hiszen a pszichodráma olyan komplex módszer, amit nem lehet egy alkalom alatt kiaknázni. Viszont vannak olyan játékok, testtel kapcsolatos gyakorlatok, amelyekkel jól meg lehet egy bizonyos témát közelíteni. 

Ez most egy önmagában kerek, lezárt alkalom lesz, közben pedig indulnak hosszabb távú pszichodráma csoportjaim Bécsben és Budapesten is, amelyekre szeretettel várom az érdeklődőket.

Milyen út vezetett az Evangélikus Hittudományi Egyetemtől az első pszichodráma csoportig?

 

Az egész ott kezdődött, hogy már az egyetem alatt részt vettem egy bibliodráma szemináriumon, ahol hosszú ideig kizárólag egyetlen bibliai történettel foglalkoztunk. Nagyon tetszett, mert nem a szokásos irányból közelítettünk egy történet felé, és így nagyon sok új gondolat megfogalmazódott, amit aztán saját magammal is jobban össze tudtam kötni. Később drámajátékvezető tanfolyamra jártam Kaposi Lászlóhoz, aki sokat beszélt a pszichodrámáról is, ami egyre jobban érdekelt. 2004 körül vettem részt az első foglalkozáson.

Moreno szerint a pszichodráma „az a módszer, mely a lélek valóságát cselekvéssel tárja fel.” Hogyan kell ezt a gyakorlatban elképzelni?

Mindig adott egy főszereplő, aki előadja és megrendezi a saját jelenetét. Kiválasztja a szereplőket, és elmondja nekik, milyen testtartásban, milyen hangon, pontosan mit mondjanak. Ennek az irányító tevékenységnek az egyik legfontosabb eleme a szerepcsere: amikor behozok egy szereplőt, akkor először helyet cserélek vele, és megmutatom, hogy mire gondolok, mit és hogyan mondjon, ő pedig megpróbálja ezt megismételni.

Racionálisan nem is nagyon lehet megmagyarázni miért, de ezek az eljátszások olyan erőket mozgósítanak, amiket aztán kilépve a való életbe hasznosítani tudunk. Ha valaki nemcsak elmondja, hanem le is mozogja, el is játssza saját testével az élményeit, annak egyszercsak lesz számára valami nem is annyira tudatos, inkább érezhető hatása. 

„A pszichodráma fejleszti azt a képességem, hogy új helyzetekben új módon tudjak reagálni és képes legyek megoldani a közben kialakuló konkfliktusokat. Mert aligha van olyan kapcsolat, amelyben nem okoz fennakadást, ha újra kell osztani a szerepeket a gyerek születése után. De lehet újra osztani és ezzel a kapcsolatot új szintre emelni.“ – ezt az Életlego blogodban írtad.

Én annak idején úgy mentem a csoportba, hogy nincs semmi bajom, csak szeretnék egy saját programot havonta, amikor csak magamra figyelhetek. Biztos voltam benne, hogy nagyjából rendben van otthon minden. Egy játék elején aztán be kellett mutatkoznom, majd felállítottuk a családtagjaimat, férjemet, gyerekeimet és saját magamat is. Amikor fölraktam az egész családomat magamhoz képest egy adott távolságra, adott mozdulatokban, akkor hirtelen azt vettem észre, hogy nem tudok megmozdulni, mert olyan közel vannak hozzám, hogy szinte mindenki rám tapad. Tudatosodott bennem, hogy semmi mozgásterem nincsen és mindenki tőlem vár mindent. Hasonló élmények, rádöbbenések lehetnek, amik egy pszichodráma csoport tagjainak segítenek.

Most már két sikeres blogot is vezetsz. Az első volt az Anyahajó?

Nem, sokkal korábban indult. Még Magyarországon, a lányom születése után indítottam az első blogomat, ekkor épp Debrecenben éltem, és nagyon egyedül éreztem magam. Úgy gondoltam, hogy így fogok csatlakozni a világhoz.  Aztán amikor a fiam is megszületett, tulajdonképpen online gyereknaplókat írtam, családi blogokat, kizárólag a saját rokonaimnak.

A szélesebb körű olvasottság az Anyahajóval http://www.anyahajoblog.hu  jött. Ez egy öröm-blog, tulajdonképpen a hobbijaimról írok benne, a horgolásról és a főzésről, a családi kalandozásokról. Rengeteg új ismerőst szereztem általa. Nemrég pedig egy második felületet is indítottam: a pszichodrámával kapcsolatos írásaimnak ad helyet az Életlegó http://eletlego.blog.hu .

Rájöttem, hogy a blogolás által egyes részletek nagyobb hangsúlyt kapnak az életben. Élem a normális mindennapjaimat, de közben mindig keresem a témát. Például olvasom a gyereknek az esti mesét, és közben rájövök, hogy ez nem csak a gyereknek szól, hanem kihozhatok belőle valamit a drámás blogban.

 „Élt egyszer egy nincstelen árvalány. Nem volt senkije és semmije, ott hajtotta álomra a fejét, ahol éppen volt. Egyszer aztán meghallotta, hogy eladó egy negyven emeletes palota. Fizetni csak negyven nappal a beköltözés után kell, s ha valaki nem tud fizetni, akkor fejét veszik. A szegény lány így gondolkodott: soha nem aludtam még máshol, mint a szabad ég alatt. Ha megvenném ezt a palotát, lenne negyven jó napom, amikor van fedél a fejem fölött. Aztán persze meghalnék, mert fizetni nem tudok, de még így is jobban járnék, mintha minden úgy maradna, ahogy most van. Így is lett, megvette a palotát és beköltözött.“ – Milyen mese is volt ez?

A fekete macska című tatár népmese. A blogban feltettem a kérdést, hogy te hogyan fejeznéd be a mesét. Én tudom, mi a folytatás, és az volt benne érdekes, hogy az eredeti befejezéssel gondolatban sokat küzdöttem. Van, ami tetszik benne, de van, ami elrettent.

 

Ahogy a mesebeli lánynak, a külföldre került nőknek is nagy erőpróba belevágni valami új dologba, és bizony itt van vesztenivaló... szerinted mi a jó hozzáállás?

 

Ami nekem nehéz, hogy amikor valahova bekerülök, vagy valamibe bekapcsolódom, akkor nem azt látják, hogy én mit viszek be a kapcsolatba, hanem mintha lenne előttem egy láthatatlan fal, hogy ez itt egy „külföldi“. Hogyan lehet ezt leküzdeni? A másik előítéletét nem tudom elvenni, csak a magam hozzáállását változtathatom meg. A pszichodráma is segíthet, hogy tudatosítsam magamban: bármilyen környezetben is élek, az a belső mag legbelül ugyanolyan értékes maradt, mint amilyen értékes otthon volt.

Az interjút készítették: