Írás lesz a vége - Interjú

Vikivel egy kellemes erdei séta alkalmával beszélgettem. Míg kislánya rohangált a fák között, ő lelkesen mesélt nekem az életéről, tanulmányairól. Utazgatott és felelősségteljes munkát végzett/végez, de mikor a blogjáról kérdeztem, felcsillant a szeme és az arca is megváltozott. Szárnyalt a szavak között és úgy éreztem, rátapintottam a lényegre.

Az interjút készítette: Pöőr-Tóth Krisztina

Fotók: Varga Nóra

Tanczer Viki, a Femspace egyik oszlopos tagja, lelkesedése határtalan és csak ontja magából a cikkeket. A blogolás az egyik legkedvesebb hobbija, de nem volt ez mindig így. Szépen lassan kapott rá az ízére és találta meg az írásban önmagát.

Kriszti: Emlékszel, mi először a Femspace blog meetingen találkoztunk? Már akkor csodáltam azt az energiát, ami benned van. Napközben dolgozol, gyereket nevelsz, éjszaka a blogoddal foglalkozol, írsz a Femspace-be. Hogy bírod?

Viki: Sok energiám van ez tény, meg egy jól alvó, ovis gyerekem, aki mellett nap közben egy-két óra jut az írásra, de azért én is elfáradok sokszor (nevet). Az írás nekem egy kikapcsolódási forma és nem fáradság. Nagyon szeretem csinálni.

Kriszti: Nagyon érdekel a blogod, de azt hiszem jobb, ha az elején kezdjük, hiszen mi is itt találkoztunk Bécsben. Tudom, hogy nem ez az első külföldi állomásotok, honnan indultatok? Hogy került külföld a képbe?

Viki: Férjem egy veszprémi cégnél dolgozott, és a mannheimi anyacégnél kapott egy lehetőséget. Gondolkodtunk egy darabig, hogy mik a kilátásaink, maradjunk, vagy megugorjuk ezt a külföldi ajánlatot. Aztán láttuk, hogy ez egy jó lehetőség és elfogadta az állást, 2007 novemberében már ott dolgozott. Én rá egy hónapra a mannheimi egyetem Business Schooljában kezdtem. Kérdőívek kiértékelésével foglalkoztam és tananyag szervezéssel. Az első időben 4 órás állást kaptam, de ahogy a feladatok sokasodtak teljes munka lett belőle.

Kriszti: És akkor itt német nyelven dolgoztál?

Viki: Angol szakosként volt egy nagyon jó alapom. Mivel nemzetközi iskola volt, ezért elég lett volna az angol, nem lett volna probléma, ha csak azt használom. De régebben tanultam németet, és kár lett volna azt nem felfejleszteni, pláne, hogy az ember német emberek között mozgott egész nap. Így a kettőt használva jobban tudtam érvényesülni a munkában és persze a mindennapokban is. Öt évig voltam az iskolánál.

Kriszti: És hogy jött Bécs? Miért költöztetek el?

Viki: Mert egy idő után már egyikünk sem látott lehetőséget szakmai előrelépésre. Ha jobban belegondolok, lehet, hogy egy kicsit félénk voltam ott az iskolán belül megpályázni más, komplexebb pozíciókat. Szerintem akkor nem voltam még megérve erre.

Kriszti: Most már sajnálod?

Viki: Akkor, abban a helyzetben úgy döntöttem. Talán bátrabbnak kellett volna lennem, de az akkori önbizalmammal nem mertem belevágni. Ott kezdődik az egész, mikor az ember úgy dönt, hogy külföldön akar élni. Akkor is, ha beszéled az adott nyelvet, mikor kikerülsz és már nem turista vagy, hanem lakást bérelsz, munkát keresel, ott éled a mindennapjaid, olyan mintha kitépnék a nyelvedet. A nyelvi hátrány nagyon visszafogott, emiatt nem voltam olyan biztos magamban. Például elmész ebédelni a munkatársakkal és bár be tudsz kapcsolódni egy beszélgetésbe, de egy idő után elveszted a fonalat, mert belefárad az agyad. Akkor jönnek olyan szituációk pl. hogy nevetsz akkor is, ha nem feltétlenül érted a poént és hülyén érzed magad emiatt legbelül, szóval nem olyan egyszerű az elején.

Kriszti: És most már ezt másként látod?

Viki: Igen, teljesen más. Néha még van, hogy valamit nem értek, de azért ennyi idő után már a füledre áll a nyelv, beléd ivódik és otthonosabban érzed magad benne. Már nem fáraszt le az, hogy német nyelvterületen dogozom. Régebben ez kimerítő volt, ma már egyáltalán nem az.

Kriszti: És akkor 5 év Németország után jött Bécs?

Viki: A bécsi ideköltözés már nem volt nagy váltás ez után. Itt 2013 júniusa óta élünk. Mi a költözést is lezúztuk. Nagyon sok szervezés és előkészület után a végén egy hétvége alatt oldottunk meg mindent. (nevet) Én május 31-éig dolgoztam az előző munkahelyen és június 1-én már itt kezdtem Bécsben. Szombaton lejöttünk autóval Bécsbe, kipakoltunk a lakásba, vasárnap elmentünk futni, hogy meg ne bolonduljunk, és hétfőn már kezdtünk is mindketten. Életem legkimerítőbb időszaka volt.

Kriszti: Nem semmi! Baromi ügyesek vagytok! És akkor azóta is ott dolgozol? Itt mi a munkaköröd?

Viki: Ez a cég tanácsadással foglalkozik, bank és pénzügyi területre specializálódott. Itt a back-office csapat tagja vagyok. Innen mentem GYES-re, otthon voltam 2 évig és most részmunkaidőben dolgozom ugyanitt.

Kriszti: Írás. Mesélj, kérlek, a blogodról. Gyerekek a Föld körül (http://gyerekekafoldkorul.blog.hu/) a címe és láttam, hogy az Index már párszor lehozta a cikkeidet.

Viki: Igen, ennek mindig nagyon örülök, hogy még többen olvassák. Mikor kislányunkkal, Idával voltam otthon, akkor kellett valami, ami edzésben tartja az agyamat. Nem volt elég hogy naponta 3x elolvastam a híreket. Nem rögtön ez az ötlet jött, először e-learning témában kezdtem el blogolni. Aztán Ida miatt eljártam a Vienna Babies Club-ba (baba-mama klub Bécsben) és sok más kultúrából jött anyukával ismerkedtem meg. Ekkor kezdtem el ezt a blogot, ahol a világ minden tájáról szedem össze az infókat. Cikkeket, írok arról, hogy a világ egyes részein hogyan élnek a gyerekek és szüleik. Hogy hogyan kezelik azokat a témákat, életszakaszokat, amelyek minden szülőt, családot, gyereket kivétel nélkül érintenek, bárhol is éljenek a földön.

Kriszti: Ez nagyon érdekes téma, mert van, hogy el sem tudjuk képzelni, hogy más kultúrában, ami normális, az nálunk nem elfogadott.

Viki: Igen, ez tényleg így van. Gondolj csak abba bele, hogy mondjuk van egy kolumbiai anyuka, aki a kisgyerekének, mikor elkezd hozzátáplálni, rizses babot ad, nálunk meg a kezdetekben elképzelhetetlen ez a kombináció. (nevet) Vagy az olasz anyuka, aki a legelejétől kezdve parmezánnal dobja fel a tésztaféléket tartalmazó babafőzelékeket. Nagyon izgalmas témakör!

Kriszti: És a Femspace? Mit adott neked?

Viki: Nagyon örültem a kezdeményezésnek, mert kell egy olyan közeg, ahol mi nők, akár anyukák, akár gyermek nélküli hölgyek találkozhatunk, képezhetjük magunkat és szakmailag segíthetünk egymásnak. Jó, hogy a blog-csapat tagja lehetek és igazán inspiráló személyekkel, dolgokkal találkozom.

Kriszti: Távlati terveid?

Viki: Az írással mindenképpen szeretnék többet foglalkozni, és elkezdtem egy tanfolyamot közösségi média témában is, hogy időközben tovább is képezzem magam. Valamint van egy számomra is izgalmas és merész ötletem, amit szeretnék megvalósítani, de ez még terv fázisában van, szóval csak annyit árulok el, hogy a blogom inspirál és kultúráról, gyerekekről fog szólni.