Apánk napja

 „az a gyermekkori bogár, akit taposni szerettél, te lettél” (Kispál és a borz)

Írta: Szabó Attila

Apaként is volt apánk, szerencsés esetben inkább még van, és talán nem jutottunk el addig, ameddig a költő. Az apaságot látni csak az időben lehet, mert apának lenni egyszerre jelenti azt is, hogy gyerekként hogy láttuk ezt a szerepet.

Mert ugye úgy van, hogy van először az apa, aki példakép, mert meg tudja szerelni a biciklit, aztán előbb-utóbb fater lesz belőle, és már nem tud olyat, ami érdekelne minket. Olyat viszont bármennyit, ami az agyunkra megy. Szakadékok nőnek egykori hidak helyett, és mi a másik oldalon rekedünk, és még csak nem is integetünk át. Megpróbáljuk tehát másképp, mindegy hogyan, de úgy ne. Ha ő kocsival járt, mi biciklivel, ha tanult, mi azért sem, keressük magunkat az apa ellenében, és közben nem látjuk, hogy akármit is teszünk, ő értünk van ott. Akkor is, ha mi nem akarjuk. Ő ezt vette a vállára, mikor megszülettünk, és nem teszi le soha, vagy talán egyszer, ha már nem látjuk többet. Ilyen az apaság, konok és magányos dolog. Így látjuk, amíg nem rajtunk van a sor.

Aztán úgy van tovább, hogy egy januári reggelen köldökzsinórt vágunk, épp mikor feljön a nap, amit akár jelnek is láthatnánk, ha nem 48 órája lennénk talpon. Valaki felsír, és mi szó nélkül állunk bele a dolgunkba, amit olyan nagy gonddal próbáltunk mássá tenni. Mert megfogadtuk, hogy mi jobban csináljuk, de legalább másképp, és igazi példaképek leszünk. Nemcsak biciklit tudunk majd szerelni, hanem rollert is. És ő majd biztos nem velünk szemben határozza meg magát. Olyanná akarunk válni, amilyennek apának kellett volna lennie szerintünk.

Más persze nem lesz, és mi is látjuk, meg persze már az is világos, hogy apánk is más apát akart nekünk, mint neki volt.  Leszámolunk az illúziókkal, mert most már más dolgunk van. Már nem mások akarunk lenni, csak jók. Talán annyira, mint ő volt. Hirtelen értünk mindent, ami akkor nem ellenünk, hanem értünk volt. Célok tűnnek el, vagy válnak érthetetlenné, helyette csak ott akarunk lenni végig, amíg kellünk. Még akkor is amikor éppen nem. Soha egy perce nem szűnünk meg a családért dönteni és tenni, velük örülni, és nekik. Hajnalban futunk, mikor mindenki alszik, kikopik a sör a hűtőből, fejünkről meg a haj. Végigmegyünk a pallón, pedig tudjuk, hova vezet, mégis értelme van mindennek. Lelépni nem ér, megbillenni talán, leesni tilos.

Konokká válunk az élettel, de elkerül a magány. Hiszen apák vagyunk.