Megint én? Megint én! – Mentorprogram 3.0
Mindig jó tanuló voltam. Szerettem is
tanulni. Az egyik legjobb érzés az szokott lenni a suliban, amikor
röpdolgozatot írtunk, és én tudtam a választ a kérdésekre. Munka mellett is tanfolyamokra
jártam: technikum, nyelv, ilyen-olyan ismeretek. A gyerekek megszületésével
azonban elröppent a szabadidő, az energia, és a kedv is csak halvány, távoli
ködfoltként úszott tova.
Írta: Tanczer Bernadett
Régen a
vizsgák sikerélményt adtak, sokat dolgoztam-tanultam érte, teljesítettem egy
szintet, bizonyítványt is kaptam róla. Most ez már elmaradt. Jóllehet, a
gyerekeket szépen nevelem, elvégzem a tennivalóimat, a külsőm sem vészes, és
majd ha visszanézek öreg koromban erre az időszakra, 80%-ban így csinálnám
megint.
Ha
háztartásbeli lennék. De nem vagyok az.
Teljesítenem
kell magamnak, az otthonomnak, a családomnak, a jövőmnek, és jó lenne, ha ez
mind passzolna az álmaimhoz is… Elvárásaim vannak magam felé, ez a legújabb
újra-felfedezésem magammal kapcsolatban. Eddig elég mélyre el volt süllyesztve
ez a vágy, de lassan előjött. Aztán egyre jobban kinyílt a szemem, és magam is
kutatni kezdtem a lehetőségeim után.
Így jött a
látómezőbe a Femspace és a Mentorprogram: sok ember, akik már megéltek egy-két
dolgot, letették az asztalra a maguk legjavát, elértek egy lépcsőfokot, és
most, egy következő életszakaszban összefognak, megosztják egymással a
tapasztalataikat, tanácsokat adnak, és megint lépnek egyet felfelé. És ez így
van jól.
A
Mentorprogrammal egy új barátot kaptam, aki mellém állt, javaslatokat – és
utasításokat – adott, és már a személyes habitusával is ráncba szedett engem.
Véleményezte az addig összegyűjtött ötleteimet, beadandó leckéket adott fel, és
mosolyogva közölte, hogy másnap megnézné…
Én, a zárkózott, csendes anyuka nyitottam a világ felé, Facebook csoportom lett, amit úgy gondozok, öntözgetek, mint egy virágoskertet.
Én, a zárkózott, csendes anyuka nyitottam a világ felé, Facebook csoportom lett, amit úgy gondozok, öntözgetek, mint egy virágoskertet.
Mindig is
csodáltam azokat, akiknek van erejük a vállalkozói státuszhoz, de minél több
részletet megismertem, annál kézzelfoghatóbb lett az egész. A könyvelés, a
hivatalos ügyintézés, a befektetendő munka (és tőke) az a rész, amit én adok. A
mentor viszont abban is segít, mi legyen a célpiac, az arculat, vagy a
személyiséged mely oldalát add a többi ember felé, hogy ők is megismerjenek
téged, megkedveljék az általad adott terméket/szolgáltatást.
Egy amerikai
felmérés kimutatta: az emberek átlagosan 6-7 féle szakterületen dolgoznak
életük folyamán. Ez nem kevés. Sok-sok tanulás, ismeret, gyakorlat, tapasztalat
kell ahhoz, hogy megálljuk a helyünket az elvárásoknak megfelelően. Akár
munkahelyet váltunk, akár országot, a továbblépés bizony nem egyszerű.
És ott van egy másik tényező: az IDŐ…
Vajon mennyi
időnk van tájékozódni, elsajátítani, felpörögni, sikerre vinni a választott
területet?
Nem csak egyféle út vihet a sikerig – és külön-külön is tanulságosak, jók lehetnek, de az biztos, hogy nincs időnk mindet kipróbálni.
Nem csak egyféle út vihet a sikerig – és külön-külön is tanulságosak, jók lehetnek, de az biztos, hogy nincs időnk mindet kipróbálni.
Mi lenne, ha
valaki ilyenkor kézen fogna, és azt mondaná, segít, hogy hamarabb célhoz érj,
hamarabb megálld a helyed, hamarabb elismerést és anyagi biztonságot teremts
magadnak?
Egy ilyen
segítő figyelem egy másik embertől… felbecsülhetetlen!
Fotók: pixabay
Comments
Post a Comment