Ősz, a hatalmas - SoulGym


„Állj meg a fák között, lásd, érezd, szagold, hallgasd, töltődj fel minden érzékeddel.”

Írta: Tanczer Betti

Az ősz sosem tartozott a kedvenc évszakaim közé. Ez az egyetlen, amit kevésbé szeretek, mert olyan a hangulata, mint mikor véget ér egy buli.


A Tavasz jelenti a kikeletet, a frissességet, mikor a nehéz kabátokkal ledobjuk a tél súlyát is. Fellélegzünk, virágok, bimbók nyílnak, felpezsdül az élet, satöbbi. Gyülekezik a társaság a partyra. Mindenki hozza a maga kedvenc italát, ajánlgatja, kínálgatja, gusztáljuk egymás ruciját, csábító tekintetét.

A Nyár jelenti ugye a forró szenvedélyt, amikor a hőség és a vakító nap elvarázsol mindenkit. Beindul a zene, tolják az ütemet a hangfalak, ürül pohár pohár után, párok simulnak, barátok vigadnak-kacagnak, megy a buli hajnalig.


És akkor megérkezik az ősz… Hűvösség, esők, a napfény sem olyan, mint két hete. Úristen! Két hete ilyenkor még izzadtunk! Lobogott a hajunk, miközben együtt énekeltünk-ugráltunk, most meg! Felkapcsolták a villanyokat, hunyorgunk, nézzük: mi van mááár, ezt most miért kell?! Fájdalmas a valóságba csöppenés. Ennyi? Most abba kell hagyni?

Majd persze jön a Tél is, ami beveti a Varázs-Ütőkártyáját, hogy jobb színben tüntesse fel magát: a havat. Ezért örül mindenki a Télnek. Óóóó, mily szép hóóóó….

Szóval igen, az Ősznek az a feladata, hogy megállítsa az éves bulit, és szép lassan bevezessen a télbe.
Ő is érzi, hogy ez a közbelépés egy kicsit durva volt, ezért jön a Vigasztalás Projekt: aranyszínű, bíborszínű, vakító narancssárga levelekkel, bokrokkal, fákkal ölel körül, hűsítő szellővel simogatja az arcod. 

Megy a puncsolás:
- Ugye nem haragszol? Ugye nem bánod? Nézd csak, ezt neked készítettem! Ugye szép?
Erre mi:
- Ám legyen, úgyis iskolába kellett vinni a gyereket. Meg aztán nem szabad túlzásba vinni a napozást sem… Hát igen… Nézzenek oda… Milyen szép ősszel minden! És milyen kellemes, legalább nincs folyton melegünk!

A kitartó hízelgés eléri a célját: nemcsak feledtet, de a maga oldalára is állít. Elfogadom az őszt az esőivel, szelecskéivel, hűvösével, egyre kopárabb heteivel együtt. Megvigasztalódom: előkerül a csini bokacsizma és a dekoratív kendő a nyakba. A hétvégén a hajamat is gesztenye-árnyalatúra festettem…


Napról napra egyre több szépséget fedezek fel az őszben. És a csodás látvány mellett puha, megnyugtató, melengető érzések is körbevesznek: a kedvenc pulcsi, egy illatos teamécses, finom forró kakaó formájában.

Nincs az ősszel semmi baj. Nemcsak elviselhető, vagy jó, hanem egyszerűen varázslatos! A természet a nyár után szép lassan átvált szundi-üzemmódra. Na de milyen gyönyörűen, mekkora tündökléssel, milyen pompával!

Állj meg a fák között, lásd, érezd, szagold, hallgasd, töltődj fel minden érzékeddel.

Milyen szerencse, hogy ilyen sok évszakunk, van! Adj időt és alkalmat magadnak, hogy megéld azt a pár hetet, amíg az egyes évszakok tartanak. Sétálj a természetben, fogd fel, éld át a varázslatot, amikor csak lehet!

Comments

Post a Comment

Popular Posts