Kislányom, ne vitatkozz!...vagy inkább mégis!? - Indul a Femspace Vitaklub!
Valószínűleg nem csak én használom a 3 éves lányommal szemben ezt a
mondatot, hanem szülők sokasága próbálja meg a helyes mederbe terelgetni ezzel a
gyerkőc hisztijeit.
Aznap, amikor megfogant bennünk a Femspace Vitaklub ötlete, és hazafelé mentünk
a bölcsiből a kislányommal, Liza többszöri kérésem ellenére nemet mondott. Ekkor
majdnem elhagyta a bűvös “Ne vitatkozz!” mondat a számat, de még idejében a
nyelvemre haraptam.
Írta: Pöőr-Tóth Krisztina
Leguggoltam hozzá és
hatalmas érdeklődő szemébe néztem. „Tudod mit? Beszéljük meg!” Elmosolyodott és
bólintott… Ebben a pillanatban jöttem rá, hogy nem csak a felnőtteknek jó ha
vitáznak, hanem már gyerekkorban tanítani kell a vitázás és érvelés művészetét.
Évszázadokon keresztül a
nőknek hallgatás volt a nevük. A férfiak tettekkel fejezték ki erejüket és
hatalmukat, a hölgyeknek pedig maradt az ármánykodás és pletyka. Na persze ezek
a mai napig megvannak, viszont elkezdtünk kulturáltan vitatkozni, ami eléggé
sokat dobott az emberi kapcsolatokon. Nem volt ez mindig olyan egyértelmű,
hiszen azt gondolnánk, vitatkozni mindenki tud… Na de úgy, hogy abból egy erős
és egyértelmű arany középút is legyen, már kevesebbeknek megy.
De ne keseredjen el
senki, hiszen a vitatkozás kultúrája
tanulható. Ma már egyetemeken is oktatják, nem csak Amerikában, hanem Európába
is lassan, de biztosan beszivárgott a vitázás tantárgya az oktatásba.
Mikor még főiskolás
voltam nálunk nem volt ilyen a tantervben, pedig főleg az üzleti kommunikáció
szakon elengedhetetlen lett volna. Így én a saját bőrömön tapasztaltam meg a
vita és az érvelés fontosságát. 21 évesen csöppentem a munka világába, és főleg
a reklámszakmában elég sok olyan igazságtalan dologgal találkoztam, ami mindenkinél
kiverné a biztosítékot.
Szépen lassan gyűlt fel
bennem minden, de soha nem álltam ki magamért, illetve nem tudtam
határozottabban érvelni. Hogy miért? Mert mindig attól tartottam ha
ellenszegülök, munkát, barátságokat, kapcsolatokat veszíthetek.
De határozottan
emlékszem arra a pillanatra, amikor - mintha egy reflektort kapcsoltak fel
volna bennem - megvilágosodtam.
Fiatalon, 23 évesen egy
ügynökségnél dolgoztam sokat és jól. Ezt az eredményeim is tükrözték, de a főnöktől
nagyon nehezen kaptuk meg az elismerő bólintást. Sajnos ebben a szakmában sok a
stressz és kezdtem lemerülni, ami persze az egészségemre is kihatott. A
folyamatos feszültség nem tett jót és a főnök egyszer csak behívatott. Feltette
a minden munkavállaló rémálma kérdést: “Válassz! Vagy itt maradsz és ugyanúgy
csinálod a munkát, ahogy azelőtt, feszkó nélkül, full tele energiával, vagy
elmész.”
Ledöbbentem… Nem gondoltam volna, hogy azok után amennyit ebbe a
munkába beletettem, az ügyfelek elégedettek voltak velem, elég szép bevételt
hoztam a cégnek, kész tények elé állít. És akkor rádöbbentem, hogy ennyit egy munka
sem ér, a tapasztalat, a motiváció, az ügyesség bennem van és én ezt ha tovább
viszem, főleg egy olyan helyre, ahol megbecsülnek, nyert ügyem van. Annyira
felbátorodtam, hogy felálltam és ugyanezt felvázoltam a felettesemnek, majd a
végén elhagyta a számat a felemelő mondat: “Felmondok!”
Olyannyira meglepődött,
hogy nem jutott szóhoz. Valószínű nem számított arra, hogy kiállok magamért,
hogy elmondom az érveimet, és 100%-ig biztos volt abban, hogy mindent
megteszek, csak hogy itt maradhassak. Rosszul járt, nem így lett és kiléptem a
cégtől.
Találtam egy másik
helyet, ahol tárt karokkal vártak és imádták a stílusom, a munkám.
Hogy mi történt 2 év
múlva? Az előző főnököm felhívott és felajánlotta, hogy dolgozzak neki ismét,
mert annyira jó munkaerő voltam és annyira tetszett neki, hogy kiálltam
magamért. Na mit szóltok? Ez volt aztán a visszaigazolás az élettől! És
tudjátok, hogy még mi? Az, hogy nemet mondtam. Kérditek miért? Mert én
megváltoztam, 23 évesen megtanultam kiállni magamért, miközben tudtam, hogy ő mindig
ugyanolyan marad.
Hálát adok a sorsnak,
hogy találkoztam ezzel a főnökkel, ezzel a szituációval. Ha akkor nem így alakul,
talán még ma is bátortalan lennék. Imádok vitázni és érvelni mert tudom, hogy
ez mind előre visz. Hogy mire törekszem? Hogy a kislányomnak is átadjam a
vitázás lényegét. Szeretném ha olyan bátor csaj lenne, akivé én váltam. Legyen
talpraesett és mondja el a véleményét, főleg akkor, ha úgy érzi igazságtalanság
történt vele.
Ha mi is tudunk
határozottan érvelni, és átadjuk ezt az értéket, a gyerekeinknek mindez már
lazán fog menni. Ezért kell teret adnunk
a hangunknak!
Tarts velünk és járjuk
körbe a vita témáját a Femspace Vitaklub keretein belül, első alkalommal február 19-én!
Mert érvelni és vitázni művészet!
Comments
Post a Comment