El-/hallgató könyvek - Tompa Andrea két regényéről

Tompa Andrea kolozsvári születésű írónő, egyetemi tanár, színikritikus, szerkesztő eddig megjelent három regényéből kettőt ajánlok elolvasásra. A harmadikat, ami kronologikus sorrendben az írónő első könyve, nem azért nem említem a lentiekben, mert ne lenne ugyanolyan jó, mint a másik kettő, hanem mert még küzdök vele, a szó jó értelmében.

Írta: Gerendás Bea

Elsőként a Fejtől s lábtól - kettő orvos Erdélyben c. könyvét olvastam, ami a sorrendben a második. Be kell valljam, első nekifutásra nem sikerült elolvasnom, vissza is került egy időre a polcra. Ennek oka szimplán a nyelvezete volt. Mivel a regény az első világháborút megelőző és követő években játszódik, így a narrátorok is ezen a régies erdélyi nyelven szólalnak meg, ami a 21. századi olvasónak bizony eléggé megnehezíti a dolgát. Egészen odáig, míg meg nem szokta, onnantól viszont nincs megállás, habzsolja az oldalakat.

Mint az alcím is elárulja, két erdélyi orvos történetét ismerhetjük meg a 20. század kezdetén. Egyikük nő, másikuk férfi. Mindketten saját történeteiket narrálják. Nevüket nem ismerjük, mintha E/1-es elbeszélőként mindketten tisztában lennének azzal, hogy elbeszélésük publikussá válhat, ők pedig lelepleződnek. Ez az elhallgatás jellemzően jelen van a regényben.

Mindketten a Kolozsvári Egyetemen tanulnak, orvosnak készülnek. A nő gazdag zsidó családból származik, ellene megy szülei akaratának, a hagyományoknak és úgy dönt, hogy önerőből elvégzi az egyetemet. A férfinek nem a neme szabta határokkal, hagyományokkal kell megküzdenie, hanem ügyvéd apja akaratával, aki őt is ügyvédnek szánta. Végigkísérjük útjaikat az egyetemtől kezdve addig, míg kettejük története a végén össze nem ér. Az elhallgatás hangsúlyosan jelen van a regényben. Mindkét narrátor más-más dolgot említ meg vagy épp hallgat el kettejük viszonyáról, találkozásáról, mígnem a végén a két szál össze nem kapcsolódik, és megértjük a miérteket.

Nem csak a két narrátor története miatt érdemes elolvasni a regényt. Mivel két orvosról van szó, így gyakori, hogy őket foglalkozásuknak megfelelő közegben láttatja a szerző. Részletes leírást, képet kapunk az orvoslás akkori állásáról, problémáiról, az orvosok oktatásáról, sőt az alternatív medicinákról is, mint például a közismert Kneipp-kúra. Mindezt nem kevés kutatói munka előzhette meg.

Mivel a történet az első világháborút megelőző években,  a háború alatt, illetve az után játszódik, így természetesen jelen van az orvosok életében is a háború. Amiért ez fontos, az a Trianon utáni állapotok leírása. Rendkívül finoman érzékelteti, hogy az abban a korban élő embernek mekkora trauma volt megélni azt, hogy egyik napról a másikra egy teljesen más ország állampolgára lett, és érvényesülnie kellett egy olyan nyelven, amit nem ismert.

Az Omerta – Hallgatások könyve a szerzőnő legutóbbi regénye 2018-ban Libri irodalmi díjban részesült. Az omerta jelentése román nyelven „hallgatási nyilatkozat“, amit a börtönviselteknek kellett aláírniuk akkor, amikor szabadon engedték őket. A regény az 50-es évek Kolozsvárján játszódik. Négy hosszú, ám történetében egymásba fonódó monológot olvashatunk. 

Az első narrátor Kali, a széki parasztasszony, aki elhagyja iszákos férjét és a városba szökik, hogy ott munkát vállalhasson a könyv második narrátoránál, Vilmosnál, aki rózsanemesítő. Kali először csak Vilmos házvezetője lesz, majd később szeretője. Kali monológjának egyik középpontja Vilmos. Nemcsak a mindennapi teendők miatt, hanem azért is, mert próbálja megérteni Vilmost, leginkább annak hallgatását. Vilmos a rózsáinak él, és ha nem jönne vele szembe a politikai rendszer, nem is élne másnak egész életében. Az ő szerelme a rózsa, minden nő csak ezután következhetett. A harmadik fejezetet a kolozsvári fiatal leány, Anna meséli, aki egyedül viszi szülei gazdaságát, mert anyja meghalt, apja pedig alkoholizmusa miatt képtelen arra, hogy ellássa a mindennapi teendőket. Így ismeri meg Vilmost is, akinek aztán szeretője is lesz egy ideig. A negyedik monológ pedig Anna testvéréé, Rózsikáé, aki a tilalom ellenére apácának áll, ezért pedig börtönbe kerül. Szabadulásakor aláíratták vele az omertát, tehát nem beszélhetett arról, ami vele történt a börtönben. De nem csak Rózsika az, aki hallgatásra kényszerült, vagy azt választotta.

Ebben a regényben is fontos szerepet játszik a történelmi kor, amiben a szereplők élnek. A narrátorok elbeszélései által korképet kaphatunk az 50-es évek Erdélyéről, az akkor létrehozott Magyar Autonóm Területről, a kisebbségek helyzetéről, a szocializmusról, és az épp akkor kibontakozóban lévő diktatorikus rendszerről. 

Tompa Andrea mindkét regénye nagy igényességgel megírt mű, ami igényes olvasót is kíván. Egyik sem gyors olvasmány, de ezáltal maradandók is. 

Jó olvasást, és kellemest barangolást kívánok az előző évszázad Erdélyébe!