Angel in da House - Boldog nő- és szülinapot, Femspace!

Mikor február elején Portóban jártunk, a női vállalkozókkal és mentorprogramokkal kapcsolatos prezentációk között volt egy kakukktojás is, mely egy rövid időutazásra repített minket.

Írta: Tanczer Viki

Az egyik portugál egyetem tanárnője azt elevenítette fel néhány kép segítségével, hogy jó pár száz évvel ezelőtt (is) voltak nagy formátumú „vállalkozó” nők, gondoljunk csak I. Erzsébetre, Mária Teréziára, vagy Viktória királynőre, akik nagy birodalmakat irányítottak, és fontos példaképpé váltak népeik számára. Példaképekké, melyek hosszú időre meghatározták a közgondolkodást és többek között a nemek között leosztott szerepeket is.

A viktoriánus időszak bemutatásakor megragadt a fülemben egy fogalom, mely azóta sem hagy nyugodni: „Angyal a házban”. Az akkori nőideál szerint ugyanis egy igazi nő elkötelezett és engedelmes volt a férjével szemben, passzív és gyenge, szende, elbűvölő, bájos, kellemes, önfeláldozó, jámbor, de mindenek felett – tiszta. Egy igazi angyal.

A nap végén a sok prezentációtól zsongó fejjel értem vissza a szállásomra. Enni és tusolni maradt erőm, majd este 8-kor bedőltem az ágyba, és bekapcsoltam a tv-t. És micsoda véletlen, épp „Az órák” című film kezdődött az egyik csatornán. Soha jobbat és jobbkor! - gondoltam magamban, - micsoda befejezése lesz ez ennek a „női” napnak!

A film egyébként (micsoda véletlen ismét!), Virginia Woolf Mrs. Dalloway c. regényén alapul, és mint a 20. század egyik legjelentősebb női írójának, természetesen Woolfnak  is megvolt a maga véleménye a „házi angyalokról”. Egy idézet szerint ez az „angyal” a maga megadó, abszolút tökéletes, önzetlen, bájos, házias jellemével írói szempontból annyira bosszantó, időrabló és gyötrelmes volt, hogy végül az ilyen szereplőket kénytelen volt megölni.

De mi lehetett ezekben az ideális nőkben olyan dühítő számára? Valószínűleg a tökéletesség és a kellem látszatát keltő, erőtlen, kongó üresség. Vajon hány nő erőlködhetett és fáradozhatott akkoriban azon, hogy ennek az ideálnak megfeleljen, melyet a legkevésbé sem szabad akaratukból erőltettek magukra, hanem egy külső nyomásnak engedelmeskedtek?

No jó, az akkor, régen úgy volt, most meg már most van, most már a nőknek szabad mindent, mindenkiből bármi lehet. De így van ez valójában? Valóban megszűnt a külső nyomás?

Az elmúlt hetek egyik legnépszerűbb videója majd száz évvel azután készült, hogy Virginia Woolf kifigurázza az akkori nőideált, de valahogy az az érzésem támad, miközben nézem, hogy a dolgok legmélyén nem változott semmi. Továbbra is tévútra visz nőket és férfiakat egyaránt a tökéletességre történő görcsös törekvés, az előre leosztott szerepeknek való megfelelési kényszer. 

Mert ugyanúgy az az elvárás, hogy egy nő legyen egy igazi hölgy gúnyájába bújtatott  „semmi”: „Légy nulla! Légy dupla nulla! Légy semmi! Légy a semminél is kevesebb! – Be a Lady They Said”.

Nulla? Na nee! Ezek nem mi vagyunk! Mi ennél ezt sokkal jobban is tudjuk csinálni! – mondogatjuk magunknak, és elkezdjük feltölteni az űrt, mert pontosan tudjuk, hogy a mai nőideál viszont nem állhat meg a nullánál.

Így megpróbálunk jó nők lenni, jó anyák, jó feleségek, jó társak, jó menyek, tudatosak, munkavállalók, vállalkozók, jó időbeosztók, tanultak, műveltek, színházba-moziba járók, olvasottak, tájékozottak, gyermekbarátok, szolidárisak, zöld háztartást vezetők, társadalmilag aktívak, önkéntesek, háziasak, jó szülők, takarékosak, türelmesek, energiabombák, önmegvalósítók, sportosak, szakmát váltók, művészek, külföldre költözők, tortát sütők, jelmezgyárosok, partiszervezők, kommunikátorok, divatosak, szépek, stb., egészen addig, míg rá nem jövünk, hogy az erő fogy, az idő kevés, a kapacitás véges, emiatt nem fogunk tudni minden utat bejárni. Míg be nem villan, hogy nem is lehet csak egyfajta tökéletességből kiindulni, mert a tökéletesség is egy szubjektív fogalom és mindenkinek mást jelent. A véges kapacitás legvégül  meghozza a választás kényszerét és jó esetben a választás szabadságát is. Persze mindehhez kell egy jó nagy adag bátorság, önismeret, kockázatvállalás és éleslátás is, anélkül nem fog menni.

A Femspace is valahol erről szól, immáron harmadik éve, hogy ezt a sokszínűséget, ezt az egyedi , és annál emberibb „tökéletlenséget”, a választás lehetőségét, a változtatás bátorságát támogatjuk és ünnepeljük. Ebből merítkezünk, erről szólnak a posztok a közösségi csatornákon, a blogon, a vlogon, erről szólnak a networking estek, amikor egy beszélgetés során egy történet nyitott fülű hallgatóságra talál, vagy mikor valakinek az előrehaladása érdekében, vagy a sikere okán, együtt szurkolunk, együtt örülünk.

Ha erre a csapatra gondolok, sosem jut eszembe a gyengeség vagy az üresség. Mindig azt látom, hogy a nők megpróbálnak tenni magukért és egymásért, mert megvan bennük az erő és a bátorság, hogy úgy alakítsák a dolgaikat, ahogy számukra a legjobb.

Szóval tessék csak továbbra is bátran válogatósnak lenni, hogy csak azt a vonalat vigyük, melyet teljesen a magunkénak érzünk, és mindenféle kényszer nélkül alakítsuk ki a magunk egyedi, számunkra tökéletes világát. 

Mert akkor mi magunk lehetünk a saját angyalunk, a saját házunkban, aki nem egy nyegle valaki, hanem egy belevaló csaj, egy újfajta „angel in da house”.