Karácsony külföldön

Amióta az eszemet tudom, nálunk otthon padlótól a plafonig ér a karácsonyfa. És az is a hagyomány része, hogy apukám minden évben megpróbálja pókerarccal beadni a családnak, hogy „Idén csak egy 120cm-es fát vettem, de nem baj, mert majd ráállítjuk egy kis asztalra, és akkor felér a mennyezetig...”. Ezen mindig jót derül mindenki, majd megcsodáljuk a 2,5 méteres fenyőt, ami évről évre elnyeri az „Ez eddig a legszebb fa!” díjat.

Írta: Tanczer Viki

Az ember tele van a Karácsony kapcsán mindenféle emlékekkel, minden családnak megvannak a maga hagyományai, amik évről évre ismétlődnek, kissé néha meg is kopnak idővel, de azért sem válunk meg tőlük.

Valahogy nem is akar az ember. Én például nagyon sajnálnám, ha nem vehetném évről évre kézbe a még ovis korunkban háztartási kekszből készített fadíszeket, ha nem keresnénk meg újra és újra azok helyét, mert „az mindig ott van a fán”, ha nem lopkodnánk szaloncukrot, ha nem pörgetnénk be a gömböket a cérnájuknál fogva, és még sorolhatnám.

Felnőttként aztán mindez persze átalakulni látszik. Vagy legalábbis azt hisszük.

Sosem felejtem el az első karácsonyt abban az évben, amikor összeköltöztünk az akkor még nem férjemmel, és a szentestét életünkben először kettesben töltöttük. Igazi tűzkeresztség volt az egész család számára, hiszen valami nagyon elemi dologba trollkodtunk bele azzal, hogy felnőttünk, elköltöztünk otthonról, és saját ünnepet csináltunk magunknak. A vicc az egészben az, hogy semmit nem csináltunk másképp, mint ahogy azt előtte tizenéveken keresztül a szüleinkkel és a testvéreinkkel tettük. Ugyanazokat a rituálékat jártuk végig, csak épp ketten, jó nagy űrrel a szívünkben, mert igazából mi is otthon akartunk lenni. Egy szóval valami változott, de igazából mégsem.

A karácsonyozási hagyományainkba az hozott még nagyobb változást, mikor pár évre rá külföldre költöztünk.

Abban biztosak voltunk, hogy továbbra is akarunk saját kiskarácsonyt, nem akarunk a jeles napok után egy üres, dísz nélküli, hétköznapi lakásba visszatérni. Hadd maradjon meg az ünnep hangulata még egy kicsit!

No jó, akkor viszont már december közepén fát kellett díszíteni és meg kellett ülni a magunk karácsonyi ünnepségét menüvel, nyakkendővel, szép ruhával és ajándékozással együtt, hiszen pár nappal az igazi Karácsony előtt már repültünk haza.

A külföldre költözéskor először csak a legfontosabb dolgokat vittük magunkkal, így a felnőtt életünkre vásárolt műfenyőt, ami magunk között csak a „Miklós” névre hallgat, nem passzíroztuk be a transzporterbe, hanem az új lakhelyünkön vettünk egy icipici, nyurga műfenyőt, akit azóta csak „Nyurgának” hívunk.

Na az volt az igazi „Kis karácsony, nagy Karácsony”-kontraszt, mert az a fa bizony asztalra állítva is csak a nyakunkig ért. De akkor és ott annak kellett örülni, meg hát a fa mérete nem ronthatta el a kedvünket! Nyurga azóta is minden évben helyet kap a lakásunkban Karácsony táján, nem hagyjuk a pincében porosodni. Ez az az apróság, amely mindig emlékeztet arra az első külföldi Karácsonyra, amikor igazán kibillentünk az addig megszokott keretekből, ami által nagyon látványossá vált, hogy mennyire tud hiányozni az a sok apró dolog, amit összességében csak családi hagyománynak hívunk. Mostanra Nyurga már külön törődést kap, hiszen a gyerekek feladata azt feldíszíteni, „mert arra a Jézuskának sosincs ideje, ezért itt hagyja őt a lakásban a díszekkel együtt, mert tudja, hogy itt lakik legalább egy ügyes kisgyerek, aki ki tudja őt segíteni a dolgos napok alatt”. Vagyis visszük magunkkal az úton ezt a kis fát és az emlékeit, nem hagyjuk azokat feledésbe merülni.

Jó pár évig a nagy távolság miatt ez az elő-ünneplés volt a menet, és végül annyira megszoktuk, hogy mostanra már Bécsben élve is ragaszkodunk hozzá, mielőtt hazautazunk a nagyszülőkhöz. De valahogy jól is esik, mert miért ne lehetne lélekben már előre ünneplőbe öltözni, a hagyományos Karácsony pedig így a hivatalos folytatása lesz az ünneplésnek.

Érdekes ez a kettősség a hagyományok és a folyamatos változás körül, az, hogy hogyan formálja át a külföldi lét az ünneplés szertartását. Visszük a batyunkban magunkkal az otthon kapott (gyerekkori) élményeket, illatokat, ízeket, dallamokat, szokásokat, színeket, fényeket, tevékenységeket, majd minderre rárakódik az a sok-sok minden, amit a külföldi élet hoz magával. Új receptek a karácsonyi menühöz, addig ismeretlen fűszerek, újabb dalok a fa alatt, újabb emberek, akiknek idegen nyelven írunk jókívánságokat, külhonban beszerzett karácsonyi díszek a fenyőfán, egyedibb időbeosztás az ünnepek előtt az utazás miatt, még több, esetleg idegen nyelvű dal és vers, ha az embernek már gyereke van és oviba jár, amit legfeljebb csak együtt dúdolunk vele, de a szövegét nem tudjuk megjegyezni.

Összegyűlik szépen egy halomba a régi és az új, a hazai és a külföldi, a tradicionális és az aktuálisan divatos, hogy általunk különlegessé és egyedivé alakítva szökkenjen szárba egy újabb személyes hagyomány, ami csak a miénk.

Még több ráhangolódásra vágysz? Olvasd el az alábbi cikkeinket is!

Kiskarácsony mindenáron - avagy élvezd és ne tervezd!

Az elég jó karácsony - SoulGym