Karrierváltásról, szakmai megújulásról személyesen

Visszatérni a munkába a kisgyerekekkel eltöltött időszakról, másik országba költözni, valamiért pályát váltani: mindenkinek van egy története arról, hogyan tudott változtatni és közben változni. Ezeknek a történeteknek a felidézése egyrészt érdekes lehet mások számára, hiszen az elmeséltek ötleteket adhatnak hasonló helyzetekben, másrészt fontos erőforrást jelentenek annak, aki megélte és végigküzdötte ezeket az időszakokat. Sokféle kompetenciát kell felhasználnunk egy-egy ilyen helyzetben, és büszkeséggel nyugtázhatjuk, hogy olyan képességekkel, készségekkel, tulajdonságokkal bírunk, amelyek bizonyára más helyzetekben is hasznunkra lesznek majd.

Írta: Kis-Bocz Erika

pixabay.com

Ebben a bejegyzésben röviden, csak a legfontosabbakat kiemelve foglaljuk össze öten, Bécsben élő magyar nők, történetesen a szombati rendezvény szervezői, mit jelentett számunkra egy-egy ilyen szakmai változáspont, továbblépés, milyen formális és informális (nem iskolai) tanulásra volt szükségünk, milyen fontos tapasztalatokra tettünk szert közben.

Tanczer Viktória 

Lassan tíz éve, hogy külföldre költöztünk, de még mindig emlékszem arra, hogy milyen mély víz tud ez lenni. Megéltem én is azt a frusztrációt, amit valószínűleg sokan mások is, hogy külföldre költözve mintha kitépnék az ember nyelvét, nem tud kommunikálni, nem tudja magát az intelligenciaszintjén kifejezni.

A többéves nyelvtanulás sikerélménye viszont jutalomként visszaköszönt, mert pár évvel később TestDaF nyelvvizsgát tettem, hogy egy német egyetemen tanulhassak, és a maximális pontszámot kaptam. Nagyon örültem, hogy "kivertem a plafont” ezzel az eredménnyel, de a legjobb élmény ezzel kapcsolatban az volt, amikor férjem némettanára azt mondta, hogy "Na, a TestDaF vizsga az, ahol soha senki nem éri el a maximális pontszámot". Erre férjem azt válaszolta: "Én ismerek valakit, akinek sikerült." Ez voltam én. :)

Tóth Erzsébet Fanni

Emlékszem, hogy tizenéveim középén egy kérdéssel lehetett kikergetni a világból: a "mi leszel, ha nagy leszel"-lel. Amióta az eszemet tudom, folyamatosan sok dolog érdekel párhuzamosan, s mivel a tanulás soha nem okozott gondot, és mindegyik tantárgyból nagyjából egyformán jó voltam, így még nehezebb volt egyetlen szak mellett letennem a voksomat. Hihetetlenül szerencsésnek érzem magam azért, hogy rátaláltam a társadalomkutatásra, és az akadémia világán belül sikerült egy olyan intézményt találnom, ahol folyamatosan új dolgokat "kell" tanulnom. Fantasztikus lehetőségnek tartom, hogy itt, Ausztriában két kicsi gyermeket nevelő anyaként számos  támogatást is kapok, és az otthon töltött időszak alatt szakmailag is továbbfejlődhetek.

 

Huber Mónika

2011. május elsején Ausztria és Németország is megnyitotta munkaerőpiacát az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott közép-európai országok, így Magyarország előtt is. Ez szinte sokak számára már nem hírértékű, de én még 2011 előtt, 2006-ban érkeztem Bécsbe, Ausztriába.

Több nyelv ismeretével, sváb névvel és osztrák rokonokkal sem volt egyszerű annak idején itt elhelyezkedni. Hiába kaptam állást, ha a munkaadó nem tudta számomra elintézni a tartózkodási engedélyt, márpedig annak idején ez az ő feladata volt. Mielőtt már végleg feladtam volna – fél évig takarítottam és főztem külker diplomával, ami a ‘minden kezdet nehéz’ címszó alatt teljesen rendben volt –,  egy következő munkaadó lobbizásának és ismeretségeinek köszönhetően végre megkaptam a hőn áhított tartózkodási és munkaengedélyt.

Az elmúlt 10 évben a magyar és olasz nyelvismeretem is sokat segített egy speciálisabb munkakör megszerzésében a szakmámban, ami csak egy magas szintű német és angol nyelvismeret mellett válhat igazán előnnyé.

Ausztria számomra már otthon és egy olyan szociális jóléti ország, ahol szinte minden az emberért van. Nemcsak az induló vállalkozásokat támogatják maximálisan, de az alkalmazottakat is védi/segíti számos érdekvédelmi szervezet. Továbbképzésre, átképzésre is rengeteg lehetőség adott, mindez úgy, hogy a megfelelő ledolgozott év után már az egzisztenciánk sem kerül veszélybe. Én nagyon hálás vagyok Ausztriának minden ilyen lehetőségért, és örülök, hogy itt élhetek.

Kis-Bocz Erika

Amióta emlékszem, mindig része volt az életemnek az iskola, és nem csupán azért, mert később a tanári hivatást választottam. Amikor szakmailag fel szeretném magam frissíteni, általában továbbképzem magam. Ez így egyszerűen hangzik, valójában azonban nem könnyű döntés, főleg a hosszabb képzések esetében.

A külföldre költözésem utáni újrakezdésben is sokat segített, hogy tanulási célokat kerestem magamnak. Néhány évvel később pedig, amikor a kislányommal még otthon voltam, beiratkoztam egy hosszabb ausztriai szakmai képzésre. Előtte azonban információkat gyűjtöttem, utánajártam tanácsadó szervezeteknél a lehetőségeknek, hosszan egyeztettem a családdal, hogyan tudnak támogatni abban, hogy kisgyerekek mellett tanulni tudjak.      

Most, amikor már a kezemben van a bizonyítványom, büszkeséggel tölt el, hogy bele mertem vágni, hogy meg tudtam magam mutatni ismeretlen környezetben. Mindeközben pedig találkoztam egy olyan szakterülettel, amelyet teljesen a magaménak érzek.

 

Bencze Mariann

Amikor az első gyermekem már óvodába járt, a másodikkal még otthon voltam, világossá vált számomra, hogy lassanként újra felmerül bennem a szakmai út irányának a kérdése. A külföldre költözés sokat elvett az önbizalmamból.

Újságíró - tanár - PR szakember diplomáimhoz szükségem volt egy külső szakmai szemre, amelyik itteni szisztéma és ízlés szerint hozta közös nevezőre azt, ami akkor kuszának tűnt.  Mivel az itteni piacon itteni szempontoknak is meg akartam felelni - főleg, hogy a végzettségeim és szakmai tudásom szorosan kötődtek az anyanyelvemhez -, felkerestem a WAFF egyik nőket támogató programját, amelyik 2013-ban kijelölt egy coach-ot mellém, aki  azonnal kategóriákba sorolta a lehetséges opciókat, azaz hogy milyen területen milyen szinten helyezkedhetnék el itt, és együtt beszéltük át, milyen képzési lehetőségeket vehetek igénybe.

Ez lehet, hogy első blikkre evidencia sokak számára, nekem kifejezetten hasznos volt és egyben felemelő. A tiszta vizet a pohárba és a tabula rasa tipikus esete.

Fontos tudni, hogy Ausztriában ez is lehetséges.

Ebben a bejegyzésben, amely a Bildungsbuch című blogon jelent meg, arról olvashattok, mi mindent érdemes mérlegelni, amikor karrierváltásra, továbblépésre készülünk, vagy amikor valamilyen változás miatt kell szakmai életünket újratervezni.

Az első fontos szabály: a jó döntésekhez idő kell. Lehet, hogy a megfelelő megoldást nem elsőre találjuk majd meg. Szükségünk lesz egy nagy adag önismeretre és a szándékra, hogy valóban foglalkozni szeretnénk olyan kérdésekkel, mint hogy mihez értünk, mik az erősségeink, miben tudunk még fejlődni. Kérdezzük meg a hozzánk közelállókat is: ők milyennek látnak minket, szerintük miben vagyunk jók? Ezután pedig gyűjtsünk minél több információt: az internet számtalan lehetőséget kínál arra, hogy foglalkozásoknak, szakterületeknek utánajárjunk, ezekhez kapcsolódó videókat nézegessünk, személyes beszámolókat olvassunk.

Megtalálhatom-e álmaim munkáját? Magas fizetéssel, szuper csapattal, jó infrastruktúrával, kihívást jelentő, mégis stresszmentes munkanapokkal, olyan főnökkel, aki felismeri és elismeri a képességeimet? A cikk szerint az elégedettséghez az is fontos, hogy a céljaim reálisak, megvalósíthatóak legyenek, ne megvalósíthatatlan álmokat kergessek.

Ha eszetekbe jutott a beszámolók olvasása közben a saját történetetek, megoszthatjátok velünk kommentben. Írhattok arról is, hogy szerintetek létezik-e “álommunka”.

Addig pedig, ha információra van szükségetek, ha konkrét céljaitok vannak, ha váltanátok, de még nem tudjátok, merre tovább: találkozzunk szombaton a Loffice-ban!

 Fotó: pixabay