Karantén-történetek a világból - Graz, Ausztria

2020. március 24. -  "Zsuzsi vagyok Grazból, Ausztriából. 15 éves korom óta iskoláim, feladataim miatt úton vagyok. Megszerettem azt, hogy egy jármű több órán át visz különböző sebességgel. Most azonban jó ideig nem élvezhetem a hosszabb utazásokat, hiszen itthon vagyunk a karantén miatt.

Tegnap a postára igyekeztem, és hogy az utamat hamarabb tegyem meg, a rollert választottam. Igazán kevés gyalogost láttam, annál több autóst.

Ma hajnalban egy ismerősöm segítséget kért tőlem, el kellett mennem hazulról. Nem mertem taxiba ülni, nehogy megfertőződjek, ezért eljöttek értem autóval. Hazafele azonban erről le kellett mondanom, és a helyi közlekedésű buszt választottam. A graziak ezt a lehetőséget már nem preferálják, így nagyon kevesen szálltak fel. A busz vezetőjét egy méter távolságban egy plexi fal védi az utasok leheletétől, és fertőtlenítik a járműveket. Az a kevés utas pedig egyenként, a hivatalosan elvárt 2 méter távolságot tartva ült le a buszban, és az emberek könyökkel nyomják a leszállást kérő gombot. Nagyon ritka a maszk, vagy a kesztyű használata a buszon, az egészségügyi séta közben, vagy a boltokban.

Nagyon szeretnék vonattal hazajutni, de a határokat lezárták. Szeretném a rokonaimat az országon belül meglátogatni, de a hatóság már az állomáson feltartóztatna. Hivatalosan és etikailag sem engedhetjük meg magunknak a belvárosi sétát.


Ami viszont örömmel tölt el, az az, hogy időm és lehetőségem van a privát környezetemet élhetővé, kedvessé, széppé tenni. Átrendeztem a bútoraimat, beépítettem az egykor megvásárolt felszereléseket. Minden olyan tartalékban lévő kincsem megtalálja a helyét, amit a járvány kitörése előtt szereztem be. Azon mosolygok néha, hogy mindegyikért hálás vagyok, hiszen most azok a boltok, ahonnan származnak, zár alá kerültek.

Megváltozott az egyéni térhasználatom is az otthonunkban. Pici szigeteim épültek ki a napokban, így különböző dolgokat máshol végzek el, mint azelőtt. Minden talpalatnyi föld értékessé és kedvessé válik. Legnagyobb kincs a kiskertünk, főleg tavasz idején. Egy hónappal ezelőtt,a lakóházak előtt és mögött is nagy volt az üresség munkaidőben. A napokban viszont az emberek a ház túloldalán, az erkélyen ücsörögnek. Odalentről köszönök nekik, és tíz lakásból köszönnek vissza. De nem csak a szemkontaktust vették fel velem ezek az idegenek, hanem a kezükkel is integettek. Az otthonok tehát élővé válnak.

Ezt kívánom mindenki számára, azoknak is, akiket leterhel a home office, hogy találják meg a szigetüket, ahol önmaguk lehetnek, hogy hallják a saját gondolataikat, és mélyüljenek el abban, amiben örömüket lelik.  ...odahaza."

Köszönjük ezt az írást is, nagy üdvözlet Grazba!

Eddigi karantén-történeteink:


Comments

Popular posts