Babagyász – Életmese

Nagyon sokat sírt, mégsem tudta a gyászát kisírni. Mások történetei segítségével vigasztalódott. Naplót és blogot kezdett írni. Lassan el tudott hagyni egy újabb és újabb darabot a fájdalmából.

 Írta: Tóth Kinga

Szerkesztették: Fazekas Bene Lívia és Tanczer Viktória

Timinek még mindig könnybe lábad a szeme, mikor egy ital mellett beszél nekem fájdalmáról. Elengedni bár nem tudja a történetet, de állítja, könnyebb már. Másfél év volt a rettenetesen nehéz időszak számára, kislánya születése nyújtott először némi vigaszt.  – Nekem mindig ez a baba lesz az első, hiába szültem még kettőt, nem akarom őt elfelejteni. Egyetlen tetoválásom van, egy pillangó, ami az ő emléke – meséli ez a visszafogott, halk szavú, immáron három gyermekes anyuka.

Tolna megyében született. Édesanyja három hónapos korában elvált alkoholista apjától, akivel Timinek azóta sincs kapcsolata. Négy éves volt, mikor megismerte a mostoha apját, aki onnantól kezdve gyermekeként szerette Timit, és a később született másik kettővel együtt nevelte. Timi hamarosan apukája legfőbb bizalmasa lett, aki minden problémáját, még Timi anyukájával kapcsolatos dolgokat is neki mondta el. Mégsem tartott örökké az idilli állapot. Lassan megjelentek a családban a problémák, mert apukája úgy kezelte a gyerekeit, hogy közben kizárólagosságot követelt. Méghozzá az élet miden területén. Kizárólag a legjobb tanulók lehettek, kizárólag azt csinálhatták, amit ő engedélyezett, kizárólag az általa kedvelt barátaik lehettek. Mikor Timinek komoly udvarlója akadt, azt is képtelen volt elfogadni. Bizton állította, hogy a fiú nem viszi semmire. A házukba sem engedte be, úgy gondolta, nem illik Timihez.

Valami véglegesen megromlik...

Az állandó kritikák miatt rettenetesen dühös volt Timi, nem érezte tisztességesnek, amit vele szemben és főleg a fiúval szemben csinált apukája. Mikor pályaválasztás előtt állt, akkor kezdett igazán megromlani a kapcsolatuk. Timi pedagógus szeretett volna lenni, de apukája nem támogatta, inkább azt sugallta, hogy semmi sem sikerülhet neki. Tulajdonképpen jó volt az ok, amiért űzte, hajtotta Timit és mindenáron motiválni akarta a lányát, csak ez éppen visszafelé sült el. Bár mindent meg akart adni a gyerekeinek, családjának, azt soha nem kérdezte meg, hogy ők mit szeretnének.

A megállíthatatlan mélyrepülés a kapcsolatukban Timi 21 éves korában indult, mikor apukája olyan csúnya, megalázó szavakkal illette édesanyját, amit már nem tudott elviselni. Ekkor mert először visszakiabálni és nemet mondani, és onnantól kezdve ez meghatározta a kapcsolatukat. Bár hazajárt még, de nem kért többet pénzt otthonról. Egyetemre ment, mellette azonnal dolgozni kezdett, és barátjával is összeköltözött. Szép évek következtek. Azonban végzős korában, mikor már csak pár vizsgája volt hátra az egyetemen, mégis gyökeresen megváltozott Timi élete. Barátja elvesztette a munkáját és a tanulmányait sem tudta tovább folytatni, így a jól működő közös életük egy szempillantás alatt véget ért. Hazaköltöztek. Mármint haza, mindenki a saját családjához. Hiszen Timiékhez nem mehetett a barátja, apukája az évek alatt sem enyhült meg. A fiú szülei pedig hivatásos nevelő szülőkként, 7 gyereket gondoztak, Timinek nem volt ott helye már. Fél évig éltek külön, miközben visszatértek a középiskolás lopott csókos szintre. Timit csak akkor látogathatta meg a barátja, mikor apukája nem volt otthon. Egyszer azonban egy elől hagyott papucs miatt lebuktak. Rettenetes patália lett belőle. Timi apukája nem csak vele, hanem az öccsével is dühödten ordibált, amiért falazni mert nekik. Nem kellett sok hozzá, még aznap este összepakolta a cuccait Timi. 

Azt, hogy vele így viselkedett apukája, még tolerálta volna valahogy, de hogy az öccsét is pellengérre állította, az már elfogadhatatlan volt számára. Timi anyukája is összetört. Ott és akkor véglegesen megromlott a szülők között is a kapcsolat. Anyukája nem tudta megbocsájtani, hogy Timi ilyen hirtelen és ilyen körülmények között költözött el. -  Én is rettenetesen szomorú voltam, hiányzott az apai szeretet, úgy éreztem, megbuktam mint gyerek, nem tudtam megfelelni, nem voltam elég jó. A tényleg nagyon jó apa-lánya kapcsolatból egy éppen csak felszínes kapcsolat lett. Tudtam, elvesztettem apukámat. Ő -sajnos- addigra eljutott egy olyan paranoid szintre, amit már nem lehetett visszafordítani. Nekem választanom kellett az apukám és a jövendőbeli férjem között, és én a szerelmemet, a jövőmet választottam.

Timi is és apukája is, sőt a család minden tagja megszenvedte a döntést.

Az elvesztett baba

Szülői segítséggel, és az összekuporgatott pénzükből vettek a fiatalok a faluban egy parasztházat, amit szeretettel, élvezettel szépítgettek. Timi kapott munkát a régi iskolájában, a barátja is elhelyezkedett, megbecsülték őket. Minden tökéletesen alakult, hamarosan az esküvőre is sor került, és utána elindulhatott a babaprojekt is. Már készült a gyönyörűen felújított házukban a gyerekszoba. És a várva várt baba idővel meg is fogant. Határtalan volt az örömük. Bár veszélyeztetett terhes volt, és így az iskolában sem tudott tovább tanítani, mégis a várandóssága minden percét élvezte Timi. Még apukájának is felajánlotta, hogy kísérje el az első unokája ultrahangjára, de ő ezt visszautasította. Timi véglegesen csalódott benne.

Mikor az ultrahangon kiderült, hogy kisfia lesz, nem lehetett nála senki boldogabb, hiszen ő mindig is kisfiút szeretett volna. Mérhetetlen öröméből az ultrahangos orvos vészjósló némasága zökkentette ki. 10 végtelen hosszú perc telt el, mire az orvos közölte, a baba szívével baj lehet, majd hamarosan azt is megtudták, hogy a magzat nem életképes. – Felfogtam, amit az orvos mondott, de az zakatolt bennem, hogy ez nem lehet igaz, kell, hogy legyen megoldás! Mindketten egészségesek vagyunk, akkor hogy fordulhat ez elő?

 Az orvosok véletlennek titulálták az esetet. A genetikai tanácsadóban azt mondták nekik, hogy mivel baba már nagy, nem lehet szó elvetetésről, meg kell szülnie Timinek a gyereket. - Rettenetesen fájdalmas, keserves szülés volt. Szinte leírhatatlan – emlékszik vissza Timi arra a borzalmas napra. Látni rajta a mélységes fájdalmát.

A szülés után sem értek véget a borzalmak Timi életében. Mivel fennállt a genetikai betegség gyanúja, boncolni kellett a babát. Az eredményre pedig 9 hónapig vártak Timiék...

- Ez akár tovább is nyúlhatott volna  – magyarázza zaklatottan Timi, látva az elképedésemet - csakhogy az orvosom megkeresett azzal minket, hogy az esetünket konferenciára szeretné vinni. Ekkor hívtam fel az intézetet, ahol viszont közölték, hogy még neki sem kezdtek a boncolásnak. Ez volt az a pont, mikor azt mondtam, hogy nem szeretném a gyerekemet formalinos üvegben egy polcon látni többet, mindenáron megkeresem azt a jogi lehetőséget, amivel kikérhetem a kisfiam testét és tisztességgel eltemethetem.

Kiderült, hogy erre van is lehetőség. Timinek kérvényezni kellett csupán, hogy azonnali hatállyal igényt tart a kis testre. Ez után, lássunk csodát, két hét múlva már a genetikai vizsgálat eredményével hívták Timit. Egész pontosan azzal, hogy nincs genetikai probléma. De Timi nem hitt az eredményben.

 - Ez nem lehetett véletlen, bármit is mondanak az orvosok, tudom ez egy genetikailag örökletes betegség! A boncolásra várakozás alatt ugyanis Timi másodszorra is teherbe esett, ezúttal 7 hetes magzatát veszítette el. Bár bizonyítani ilyen fiatal magzatnál semmit nem lehet, de Timi érezte, hiába lett a genetikai vizsgálat negatív, valami nem stimmel.

Timi félelmeit sajnos a később született gyermekei igazolták. Bár mindkettő életképes, mégis lyukas szívvel születettek...

A kötelék elszakad

Timi és az apukája közötti kapcsolat idővel sem javult. Mikor édesanyja elvált, apukája felkereste és mindenért őt hibáztatta, mi több, kitagadta. Így amikor Timi babája meghalt, ő nem tartotta szükségét, hogy informálja erről apukáját. A hír mégis valahogy eljutott a fülébe. Ekkor látogatta meg a lányát újfent és számon kérte, hogy miért is nem tudott a dologról. Inkább dühös volt, igazi részvétet azonban nem tanúsított. – Nem hittem el, hogy csupán csak egy hónapja volt akkor, hogy elvesztettem a babámat, de ő máson sem kesergett, mint hogy anyukám elhagyta őt. Ezek után a kapcsolatunk nem lehetett többé más, mint sekélyes és formális.

Mégis, mikor végre megszületett Timi kislánya, akkor szerette volna, hogy az ő kapcsolatuktól függetlenül a lányának két nagypapája legyen. Fényképeket küldött neki az unokájáról, majd személyesen is bemutatta a kislányt. Mikor a kisfia is megszületett, apukája egyre gyakrabban sérelmezte, hogy nem töltenek több időt vele. – Nem is értettem, mit vár annyi év után, mikor évekig be sem engedte a férjemet a házába.

Az utolsó csepp a pohárban az volt, mikor apukája Timi vér szerinti nagymamájával találkozva kifejtette, hogy Timi mennyire szívtelen, hiszen nem engedi, hogy ő többet láthassa az unokáit. Timi összeomlott. Rettenetesen fájdalmasan érintette, hogy az az apukája, aki felnevelte, ilyen véleménnyel van róla. Ezt látva férje borzalmasan összeveszett Timi apukájával. Azonnal összepakoltak, és eljöttek tőle. Sokáig semmi kapcsolat nem maradt meg közöttük, mígnem Timi nem bírta tovább és e-mailt írt apukájának, amiben kifejtette, hogy szerinte hol ronthatták el a csodálatosan indult apa-lánya kapcsolatukat és egyúttal lehetőséget is felkínált neki, hogy időről-időre láthassa unokáit. Hónapokig tartott, mire válasz érkezett apukájától.  Azt írta lányának, hogy időre van szüksége, míg feldolgozza a helyzetet. Timi addig is rendületlenül küldte a képeket a nagypapának az unokáiról. De újabb hónapok teltek el válasz és bármi nemű reakció nélkül. Timi tehát szépen lassan feladta az egyoldalú kapcsolattartást apukájával...

Külföldi mentsvár

A hatalmas viharok között Timi végleges elhatározásra jutott. Mivel a baba halála után nem vették már vissza az iskolába tanítani, összepakolta a cuccait és Ausztriába ment munkát és új életet találni. Bécsbe egy ismerős által került ki, ahova csak egyedül indult, mert férje akkor még a biztos magyarországi állását nem kockáztatta a bizonytalanért. Timi a nyakába vette a várost, és számos gyorsétteremben leadta az önéletrajzát. Állhatatosságát három napon belül siker koronázta. Mikor pedig összekuporgatott pénzből már egy kis lakást is ki tudott bérelni, a férje is követte őt Ausztriába.

Bécsbe került sor a baba elhamvasztására is. Timi az eredeti tervek szerint el akarta szórni a hamvakat, de végül nem tudta magától távol tartani a halott újszülött földi maradványait. Bő egy hónapig náluk volt a nappaliban, a kandalló párkányán. Végül a halálának első évfordulójára tudtak lelkileg felkészülni és a hamvakat a Dunába szórni.

- Mára a férjemmel megtaláltuk Bécsben a jövőnket, anyagi biztonságban élünk, a munkám olyan, amiről mindig is álmodtam. Két csodálatos gyermekünkkel pedig együtt gyújtunk gyertyát a bátyjuk emlékére. Végre, megannyi elhullajtott könnycsepp után, minden a helyére került.

További Életmesék:
Fanni kapitány
Kutyakötelesség
Ma az lehetsz, aki akarsz
Mozaik családi örökség

Véletlenül? lelkész

Két család, két identitás

El Camino

Az Életmesék írója: Tóth Kinga, újságíró